2009. november 4., szerda

Ajándékok!!!

Az utóbbi időben több ajándékot is készítettem, ezek között volt ez a két kosárka is. Bár a képeken nem látszik túl jól, mivel fekete a belseje, de ez volt a kérés.
Kartonból készítettem a fakkokat bele, sajnos a nagyobbikon nem látszik rendesen, de abban négy kis négyzet van, elvileg hajgumiknak, csattoknak, a nagyobbik fele pedig fésűnek.
Ez pedig az első varrott takaróm. Barátnőm fiának készült (elég sokáig), de megérte. Biztos elfogult vagyok, de nekem nagyon tetszik. Nagyon szeret bicózni a tulajdonosa, innen az ötlet. Magát az alapot hamar elkészítettem, a bicikli okozott kisebb gondokat, ugyanis minden darabja külön-külön készült el, kézzel beszegve, majd géppel rávarva.

A párna csak dísznek került mellé, maradt ki egy kis anyagom, s nem akartam, hogy kárba vesszen.
Egy ilyen takaró még biztos készülni fog, ennek a tesója, de utána még nem tudom, hogy lesz-e folytatása. Nem mintha nem tetszene elkészíteni, főleg mikor már egyben a végeredményt is látom, de ez nekem kicsit macerás. Na majd látjuk, én már előre nem is mondhatok semmit, mert néha vadabbnál vadabb ötleteim vannak...

2 megjegyzés:

  1. Hú, ez eszméletlen jó ez a takaró :) A kosárkák is aranyosak, de a takaró az csúcs!!! :))

    VálaszTörlés